Az I. 234. feladat (2010. február) |
I. 234. Készítsünk iskolánkat bemutató prezentációt a http://prezi.com címen elérhető eszköz segítségével. A bemutató a szöveg és képek mellett legalább egy videót is tartalmazzon. Az értékelés során a bemutató tartalmasságát és egységességét vesszük figyelembe. A bemutatón a beadási határidőt követően már ne változtassunk.
Beküldendő az i234.pdf dokumentum, amely tartalmazza a bemutató internetes elérhetőségét és a benne szereplő dokumentumok forrását.
(10 pont)
A beküldési határidő 2010. március 10-én LEJÁRT.
A prezi.com prezentációs eszköz igen friss, múltja össze nem vethető az Office csomagok múltjával, így az elkészült munkák sem értékelhetők kikristályosodott szempontok szerint. Emiatt próbáltuk a szubjektív szempontokat - amennyire lehet - háttérbe szorítani.
A következő elemeket vettük figyelembe:
Mennyiség, alkalmazott eszközök:
- Legalább 15 fókuszpontból áll (ennyi a levetített prezentáció lépésszáma)
- Képeket is, szöveget is tartalmaz, arányuk nem zavaró (csak súlyos aránytalanság, hiány esetén volt pontlevonás)
- Videót tartalmaz
Minőség:
- Képek nem pixelesednek ki, a szöveg karaktermérete olvasható (sokak számára fontos egy-egy kép megjelenítése még akkor is, ha a felbontás nem teszi alkalmassá a felhasználásra, pedig ezeket szerencsésebb elhagyni)
Tartalmi jellegű:
- Van értékelhető kezdés és értékelhető lezárás (illik, hogy a prezentációnak jól meghatározott kezdete és vége legyen)
Olvashatóság, láthatóság
- Elemek nem lógnak be zavaróan az egyes pozíciókban (gyakran előforduló hiba, hogy az egyes fókuszpontokban nem csupán az aktuális pont tartalma látszik, hanem korábbi-későbbi pontok is "belógnak" a képbe, amely zavaró lehet)
- Az egyes mozgások nem zavaróak (az egyes fókuszpontokat összekötő mozgás más tartalmak felett is áthalad, amely esetenként zavaró lehet)
Rendezettség
- „Távolról” nézve rendezettnek tűnő képet mutat (a vetítési mód és a későbbi módosíthatóság miatt szerencsés a felületen valami jól átlátható logika szerint elhelyezni az elemeket)
- Egységes bemutató (szerencsés, ha nézőben az a benyomás alakul ki, hogy a bemutató formailag egy egységet képez, mind technikailag, mint tartalmilag nem érződik törés)
A forrásmegjelölés hiánya nincs benne a pontszámban, ha hiányzik, az pontlevonásként jelenik meg.
A feladat jellege miatt nem egy, hanem majd minden megoldó munkáját közzétesszük.
http://prezi.com/ah7sq1txqtvw/
http://prezi.com/0805ouezggpp/
http://prezi.com/qjxac2edbfdw/
http://prezi.com/qjxac2edbfdw/
http://prezi.com/m6gvtffdlvsc/
http://prezi.com/e3yb9o7ssoey/
http://prezi.com/4-y7mcjwhk0x/
Statisztika:
8 dolgozat érkezett. 9 pontot kapott: Balla Attila, Fenyvesi Tamás. 8 pontot kapott: 1 versenyző. 7 pontot kapott: 2 versenyző. 6 pontot kapott: 2 versenyző. 2 pontot kapott: 1 versenyző.
A KöMaL 2010. februári informatika feladatai