A K. 225. feladat (2009. november) |
K. 225. Peti a logikai játék készletéből kivett hat egyforma négyzetet, és az asztalon rakosgatja őket a következő szabály szerint: először letesz egy négyzetet, majd leteszi a következőt úgy, hogy legalább egy másik oldalával csatlakozzon a másik letett négyzet teljes oldalához, és így tovább. (A csatlakozásoknál mindig csúcsok csúcsokkal találkoznak.) Mutassuk meg, hogy a kapott alakzatok közül azoknak a kerülete, amelyek egy kocka felületének síkba kiterített hálózatát adják, mindig ugyanannyi.
(6 pont)
A beküldési határidő 2009. december 10-én LEJÁRT.
Megoldás. Induljunk ki egy négyzetből. Ennek kerülete legyen 4 egységnyi. A második letett négyzet ehhez teljes oldallal csatlakozik, tehát a kapott alakzat kerülete az előzőéhez képest 1-gyel csökken, majd 3-mal nő, azaz összesen 2-vel nő, így értéke 6 lesz.
Statisztika:
170 dolgozat érkezett. 6 pontot kapott: 94 versenyző. 5 pontot kapott: 10 versenyző. 4 pontot kapott: 13 versenyző. 3 pontot kapott: 24 versenyző. 2 pontot kapott: 17 versenyző. 1 pontot kapott: 5 versenyző. 0 pontot kapott: 3 versenyző. Nem versenyszerű: 4 dolgozat.
A KöMaL 2009. novemberi matematika feladatai