Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

A K. 801. feladat (2024. február)

K. 801. Az alábbi két edénynek oldalról nézve olyan alakja van, mint egy-egy betűnek. Az edények oldalnézeti képe látható a másik ábrán, egy 10 cm oldalhosszúságú négyzetekből álló rács elé állítva. Az edények felül nyitottak, vastagságuk \(\displaystyle 10\) cm. Mindkettőbe belehelyezünk egy-egy vékony kis gumicsövet, amelyek leérnek az aljukig, és ezeken keresztül vízzel töltjük meg mindkét edényt. Percenként \(\displaystyle 1\) liter víz folyik be a csövön keresztül mindegyik edénybe. Hány perc alatt telik meg az egyik, illetve a másik edény? Ábrázoljuk az egyes edényekben lévő víz magasságának időbeli alakulását grafikonon. (Az edények falának vastagságát hagyjuk figyelmen kívül.)

(5 pont)

A beküldési határidő 2024. március 11-én LEJÁRT.


Megoldás. A befolyó víz egy perc alatt az oldalnézeti ábrákon egy kis négyzetnek megfelelő térfogatot tölt meg. Mindkét betű 13 perc alatt telik meg.

A grafikonok az alábbi ábrákon láthatók.

E betű

T betű


Statisztika:

71 dolgozat érkezett.
5 pontot kapott:Araguas Mátyás, Chen Peidong, Csáki Anikó, Fülöp Magdaléna, Gárdonyi Zsolt, Gáti Benjamin, Hajnal Ákos Huba, Juhász Zsombor, Kámán-Gausz Péter, Kapiller Ákos Péter, Kubica Ádám, Máté Kristóf, Németh Ábel, Olajos Anna, Pázmándi Renáta , Péterfia Kamilla, Roszik Szabolcs, Sajó Marcell 16, Szabó Máté, Szalóki Árpád, Szedmák Szabrina, Tamás Attila Gábor, Tóth Bálint Levente, Tóth Luca, Viczián Adél, Zámolyi Norbert.
4 pontot kapott:Dóry Johanna, Dömők Bernadett, Némethy Márk, Ördög Dominik, Piller Zsófia, Timár Vince .
3 pontot kapott:4 versenyző.
2 pontot kapott:3 versenyző.
1 pontot kapott:6 versenyző.
Nem számítjuk a versenybe a születési dátum vagy a szülői nyilatkozat hiánya miatt:26 dolgozat.

A KöMaL 2024. februári matematika feladatai