Az A. 600. feladat (2013. november) |
A. 600. Mutassuk meg, hogy a síkon minden zárt sokszöglemezhez létezik olyan valós szám, hogy bármely n pozitív egészhez és pontokhoz van olyan pont, amire
A CIIM5 (Kolumbia) feladata alapján
(5 pont)
A beküldési határidő 2013. december 10-én LEJÁRT.
Megoldásvázlat. A halmaz minden egyes véges, nem üres részhalmazára definiáljuk az függvényt a következőképpen:
Az függvény folytonos, az értékkészlete pedig egy korlátos, zárt intervallum; jelöljük ezt -val:
A állítás ekvivalens azzal, hogy az összes intervallumnak van közös eleme.
Az 1-dimenziós Helly-tétel szerint ha korlátos, zárt intervallumok egy halmazában bármely két (nem feltétlenül különböző) intervallumnak van közös eleme, akkor az összes intervallumnak van közös eleme. (Közös elem például az alsó végpontok legkisebb felső korlátja.)
A Helly-tétel miatt elég azt megmutatnunk, hogy tetszőleges és halmazokra az és az intervallumnak van közös eleme. Egy ilyen közös elem például a következő:
Statisztika:
6 dolgozat érkezett. 5 pontot kapott: Fehér Zsombor, Janzer Barnabás, Simon 047 Péter. 2 pontot kapott: 1 versenyző. 0 pontot kapott: 2 versenyző.
A KöMaL 2013. novemberi matematika feladatai