![]() |
A B. 4370. feladat (2011. május) |
B. 4370. Jelölje a, b, c egy háromszög oldalainak hosszát, u, v, w pedig a beírt kör középpontjának a velük szemben levő csúcsoktól vett távolságát. Bizonyítsuk be, hogy
Javasolta: Mészáros József (Jóka)
(5 pont)
A beküldési határidő 2011. június 10-én LEJÁRT.
Megoldás. Ha a=b, akkor nyilván u=v, ha pedig a>b, akkor u<v. Ennek belátásához jelölje K a beírt kör középpontját, C1 a C-ből induló szögfelező talppontját, EC pedig a beírt körnek az AB oldallal vett érintési pontját. A szögfelező-tétel szerint ekkor AC1<BC1, továbbáα>β miatt a CC1A szög kisebb, mint a CC1B szög, vagyis EC az AC1 szakasz belső pontja. Ezért AEC<AC1<BC1<BEC, és végül u=√AE2C+KE2C<√BE2C+KE2C=v.
Legyen 1/u=a′, 1/v=b′, 1/w=c′. Az általánosság megszorítása nélkül feltehetjük, hogy a≤b≤c; ekkor a fentiek értelmében a′≤b′≤c′. A rendezési tétel értelmében ab′+bc′+ca′≤aa′+bb′+cc′ és ac′+ba′+cb′≤aa′+bb′+cc′. A két egyenlőtlenség összeadásával nyert egyenlőtlenség mindkét oldalát az aa′+bb′+cc′ mennyiséggel megnövelve kapjuk, hogy (a+b+c)(a′+b′+c′)≤3(aa′+bb′+cc′), amit bizonyítanunk kellett. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a<b esetén a′<b′, illetve b<c esetén b′<c′, akkor könnyen megmutatható az is, hogy egyenlőség csakis az a=b=c esetben teljesülhet, vagyis ha szabályos háromszögről van szó.
Statisztika:
21 dolgozat érkezett. 5 pontot kapott: Ágoston Péter, Baráti László, Bogár Blanka, Damásdi Gábor, Dinev Georgi, Dudás 002 Zsolt, Frittmann Júlia, Gyarmati Máté, Lenger Dániel, Maga Balázs, Nagy Róbert, Perjési Gábor, Schultz Vera Magdolna, Simig Dániel, Strenner Péter, Szabó 928 Attila, Szilágyi Gergely Bence, Tossenberger Tamás, Vajda Balázs, Zilahi Tamás. 4 pontot kapott: Dolgos Tamás.
A KöMaL 2011. májusi matematika feladatai
|