Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 586. feladat (2023. március)

I. 586. Judit és Gábor az órák közötti szünetben a táblánál játszanak. Az üres táblára felírnak háromjegyű pozitív egész számokat, összesen \(\displaystyle N\) darabot. Ezután felváltva letörölnek egy általuk választott számból egy számjegyet a szám elejéről vagy végéről, de csak akkor, ha a megmaradt szám osztója valamelyik táblán lévő számnak. Ha a törlés során olyan kétjegyű szám maradna, ami 0-val kezdődne, akkor a 0-t is letörlik. Tehát a 205 számból a 2-es törlése után 5 lesz. Az egyjegyű számokat nem törlik le.

A játék véget ér, ha már csak egyjegyű számok vannak, illetve akkor is, ha már nem lehet a tábláról újabb számot letörölni. Készítsünk programot, amely modellezi a fenti játékot úgy, hogy a bemenetként megadott \(\displaystyle N\) számhoz megad egy tetszőleges törléssorozatot egészen a játék végéig, vagyis amikor már nem lehet újabb számot törölni.

A program a standard bemenet első sorából olvassa be \(\displaystyle N\) értékét (\(\displaystyle 3\le N\le 20\)), majd a második sorából az \(\displaystyle N\) darab számot. A program a standard kimenet egymást követő soraiba írja ki a játék egy-egy törlése után a táblán látható számokat. A számok sorrendje a kiíráskor ne változzon. Amennyiben nincs törlési lehetőség, úgy a kimenetre ne írjunk semmit.

Példa:

Beküldendő egy tömörített i586.zip állományban a program forráskódja és rövid dokumentációja, amely megadja, hogy a forrásállomány melyik fejlesztői környezetben fordítható.

(10 pont)

A beküldési határidő 2023. április 17-én LEJÁRT.


Mintamegoldásként Szabó Imre Bence budapesti tanuló C++ nyelven készült megoldását (i586.cpp), valamint Zádor-Nagy Zsombor budapesti versenyző Python nyelvű munkáját (megoldas.py) adjuk közre.


Statisztika:

6 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Gyönki Dominik, Hinek Milán, Horváth Milán, Szabó Imre Bence, Zádor-Nagy Zsombor.
2 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2023. márciusi informatika feladatai