Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Fizikából kitűzött gyakorlatok és feladatok
2001. szeptember

Kérjük, olvassa el a versenykiírást.

Mérési feladat

M. 226. Készítsünk rajztáblából egy változtatható hajlásszögű lejtőt! Illesszük a rajztábla alját az asztal széléhez úgy, hogy a lejtőn lecsúszó test ütközés nélkül hagyja el a lejtőt és essen a talajra.

Mérjük meg, hogy mekkora hajlásszög esetén esik le legtávolabbra a rajztábla tetejéről lecsúszó pénzérme! Függ-e az eredmény a rajztábla hosszától, illetve az asztal magasságától, valamint a pénzérmétől? (6 pont)

A Bay Zoltán fizikaverseny (Sarkad) kísérleti feladata alapján


Az elméleti versenyben kitűzött gyakorlatok és feladatok

Az elméleti fizika feladatokra kapható pontszám a feladatok nehézségétől függ. Az 1-8. osztályosok versenyében minden hónapban a 3 legnagyobb, a 9-12. osztályosok versenyeiben minden hónapban az 5 legnagyobb pontszám számít be a pontversenybe.

P. 3445. Julcsi és Pisti ugyanabban az utcában lakik, Julcsi 300 méterre, Pisti 800 méterre az iskolától. Reggel egyszerre indulnak el az iskolába, Pisti kerékpárral 10 m/s, Julcsi gyalog 2 m/s sebességgel. Amikor találkoznak, Pisti leszáll a kerékpárjáról, és együtt mennek tovább, beszélgetve 1 m/s sebességgel. Odaérnek-e becsengetésre, ha 8 óra előtt 3 perccel indultak el otthonról? (3 pont)

Newton-kupa, Keszthely

P. 3446. Egy liftben álló emberre 800 N nehézségi erő hat. Az ember által a liftre kifejtett erő (az ember súlya) 820 N. Mekkora és milyen irányú a lift gyorsulása? Mit mondhatunk a lift sebességéről? (3 pont)

Tarján Imre emlékverseny, Szolnok

P. 3447. Ugyanazon térfogatú léggömböt egyszer hidrogénnel, másszor héliummal töltünk meg. Melyik esetben és hány százalékkal nagyobb a léggömb teherbírása? (Az adott feltételek mellett a gázok sűrűsége kg/m3-ben: a hidrogéné 0,08, a héliumé 0,16, a levegőé pedig 1,162.) A léggömb anyagának tömegét a teher mellett, valamint a teher térfogatát a léggömb térfogata mellett elhanyagolhatjuk.

(3 pont)

Mikola-verseny döntő, Gyöngyös

P. 3448. Egy 10 kg tömegű ládát lassan feltolunk egy lejtőn. A végzett munka ekkor 400 J. Ugyanezt a ládát 250 J munka árán tudjuk lehúzni a lejtőn. (A toló-, illetve húzóerő iránya egyaránt párhuzamos a lejtővel.) Milyen magas a lejtő? (4 pont)

Károly Ireneusz verseny, Szombathely

P. 3449. Három rugalmas korongot, melyek tömege m1=m3=0,15 kg, m2=0,2 kg, két ugyanolyan hosszúságú, elhanyagolható tömegű fonál köt össze egy vízszintes, légpárnás asztalon. Kezdetben a három korong egy egyenesen helyezkedik el (az ábra szerint) és nyugalomban van. Ekkor a középső korongot a fonalakra merőlegesen v0=6 m/s vízszintes sebességgel elindítjuk.

a) Határozzuk meg a szélső korongok sebességét abban a pillanatban, amikor e korongok rugalmas ütközése után az m2 tömegű korong éppen megáll!

b) Állapítsuk meg ebben a helyzetben a két fonál által bezárt szöget! (6 pont)

Párkányi László verseny, Pécs

P. 3450. Az Egyenlítő mentén egy hajó halad kelet felé 45 km/h sebességgel. Mennyit késik 3 óra alatt a hajón levő ingaóra, amely a Földhöz képest nyugvó hajón pontosan jár? (5 pont)

Jedlik Ányos verseny, Győr

P. 3451. Egy 50 cm3 térfogatú, 20 oC hőmérsékletű tömör fémdarabot 135 J munkával lehetne 100 m magasra felemelni. Hány oC-ra változna ugyanennek a testnek a hőmérséklete, ha az emelési munkával egyenlő nagyságú hőt közölnénk vele? (4 pont)

,,Keresd a megoldást'' verseny, Szeged

P. 3452. 0 Egy R=1 k\(\displaystyle Omega\) ellenállású hagyományos voltmérő méréshatárát 60 V-ra, 150 V-ra, illetve 300 V-ra lehet kiterjeszteni az ábrán látható módon. A három előtétellenállás összege 9 k\(\displaystyle Omega\). Mekkorák az ellenállások külön-külön? Mennyi az alapműszer U0 méréshatára? (4 pont)

Tornyai Sándor verseny, Hódmezővásárhely

P. 3453. Egy átlátszó műanyagból készült félhenger optikai törésmutatója n=1,41, sugara R=5 cm. A félhenger sík oldalára merőlegesen, a szimmetriatengelytől d távolságban keskeny lézernyaláb esik.

a) Legfeljebb mekkora lehet d értéke, hogy a félhenger másik oldalán kilépjen a lézernyaláb?

b) Hogyan lehet meghatározni a törésmutatót dmax és R ismeretében?

c) Ha a d távolság változtatható, milyen határok között változik az ábrán látható OB távolság? (4 pont)

Vermes Miklós verseny, Sopron

P. 3454. Hevesy György 1923-ban egy urántartalmú kőzet életkorát annak alapján határozta meg, hogy a benne lévő 238U és 206Pb atomok aránya 3:2 volt. Hány évesnek találta ezt a kőzetet? (4 pont)

Szilárd Leó nukleáris verseny, Paks

P. 3455. A Nap 3,86.1026 W teljesítménnyel bocsát ki elektromágneses sugárzást.

a) Mennyi energia érkezik a Föld légkörének felső határához másodpercenként egy olyan 1 m2-es felületre, amely merőleges a Napból érkező sugárzásra?

b) Mekkora lendülete van az 1 m2 felületre másodpercenként érkező fénynek?

c) Mekkora az elnyelt fény nyomása, ha a fény útjába egy mindenféle fényt tökéletesen elnyelő merőleges felületet helyezünk? (4 pont)

Nagy László fizikaverseny, Kazincbarcika

Olimpiai levelező felkészítés

 

OLI. 1. Határozzuk meg egy m tömegű, a,b,c oldalélű háromszög alakú homogén lemez tehetetlenségi nyomatékát a síkjára merőleges (és a tömegközéppontján átmenő) tengelyre vonatkoztatva.

Útmutatás: A probléma - a háromszög alkalmas feldarabolásával - elemi úton (integrálszámítás alkalmazása nélkül) is megoldható.

 

A feladat vázlatos megoldása a következő havi feladat kitűzéséig küldhető be a gnadig@ludens.elte.hu

címre (subject: OLI-1). Minden levélíró 1-2 napon belül névre szóló választ kap, melyből megtudhatja, hogy jó-e a megoldása, vagy ha nem, hol hibázott és hogyan léphetne tovább.


A fizika feladatok megoldásai a következő címekre küldhetők:

    KöMaL Szerkesztőség
    Budapest 112, Pf. 32.  1518
illetve
    megoldas@komal.elte.hu (Az interneten keresztül történő beküldésről olvassa el tájékoztatónkat)

A beküldési határidő: 2001. október 11.