Szerk
Negyedszázados jubileumához érkezett a magyar természettudományos oktatás egyik legrangosabb kitüntetése: 25. alkalommal adták át a Rátz Tanár úr életműdíjakat. A 2000-ben alapított elismerés már 192 díjjal tisztelt meg a kiváló pedagógusokat, amelyhez a támogatók – az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a RichterGedeon Nyrt. – 270 millió forintot meghaladó összegben járultak hozzá. A jubileumi díjátadó színhelye idén ismét, a 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia felújított székházában zajlott.
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának tagjai:
A kitüntetést 2025-ben az alábbi pedagógusoknak ítélte oda a kuratórium:
Matematika:
Fizika:
Kémia:
Biológia:
A KöMaL szerkesztősége is kíván mindnyájuknak – és tanártársaiknak is – további erőt a tanításhoz, a tehetséges és érdeklődő diákok felkutatásához, támogatásához!
A kitüntetettek részletes bemutatása és az évente megújuló felhívás megtalálható a Rátz Tanár Úr Életműdíj hivatalos honlapján: https://www.ratztanarurdij.hu/
A KöMaL kiadásának, a versenyek teljes lebonyolításának, díjazásának és a díjkiosztóval egybekötött Ifjúsági Ankétok szervezésének költségeit 2007 óta a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány fizeti.
Kérjük, személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával álljon a több, mint 125 éve alapított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok mellé!
A KöMaL egy példányának ára 2025. szeptembertől 1600 Ft, előfizetése 1 évre 12500 Ft – BJMT tagoknak 12000 Ft.
Megrendelem
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2025. évi Eötvös-versenye október 17-én délután 3 órai kezdettel tíz magyarországi helyszínen került megrendezésre. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztásra 2025. november 28-án délután került sor az ELTE TTK Eötvös termében. Megemlékeztünk az 50 és 25 évvel ezelőtti Eötvös-versenyről, ismertettük az akkori feladatokat és a győztesek nevét. Az 50 évvel ezelőtti díjazottak közül Virosztek Attila, a 25 évvel ezelőttiek közül Pozsgay Balázs volt jelen – ők röviden beszéltek a versennyel kapcsolatos emlékeikről és a pályafutásukról. Az 50 évvel ezelőtti II. díjas Zimányi Gergely videóüdvözletet, a 25 évvel ezelőtti I. díjas Buruzs Ádám pedig szöveges üzenetet küldött a jelenlévőknek.
Youtube csatornánkon közzétettük a 2025-ös KöMaL Ifjúsági Ankéton elhangzott előadások felvételét.